21 résztvevő, 160 kilométer, hét nap, személyenként két kerék, egy biciklis vándortábor. A Bükk–Aggteleki-hegység túraútvonalait követő, immár harmadik alkalommal megszervezett bringás vándortábor 2026. július 22- 28. között kínált felejthetetlen élményeket. A két túravezető, Szücs Ibolya tanárnő és dr. Kálmán László, januszista öregdiák és szülő idézte fel a kalandokat.
Harmadik alkalommal szerveztük meg a bringás vándortábort. Ezúttal 21 lelkes résztvevővel vágtunk neki a kb.160 km hosszú, az Északi-középhegység két tagján is átmenő túraútvonalnak.
Jó félnapnyi vonatozás, miskolci villamosozás, majd buszozás után épségben megérkeztünk Bükkszentkeresztre, ahol a szállásunk volt, és a vacsorát is itt kaptuk. Kaptunk bringát, sisakot, kulacsot, hogy másnap teljesen felszerelkezve meginduljon a túra. Megnéztük Gyuri bácsi (a bükki füvesember) kertjét, vacsora után felmentünk a kilátóba, ahonnan csodaszép volt a naplemente.
Az első bringás napot a bükkszentkereszti üvegműves házban kezdtük, ahol bemutatták az egykori bükki kézi üveggyártás emlékeit. Innen tekertünk egy kihalt faluhoz, majd nagyon rossz úton Répáshutára. Itt fel a szállásra (ebéd: lángos), majd a Bükki Csillagdába (útközben eláztunk). Este denevérles volt a szállás melletti tó partján. Nagyon hideg volt. (34 km, 514 m szint)
Pénteken úttalan utakon tekertünk a Bükkben, nagyon sokat másztunk felfelé a bringákkal. A táj nagyon szép volt, a Három-kőről a kilátás páratlan (déli irányba). Az eső éppen akkor kezdett szakadni, amikor Bánkútra értünk egy étteremhez, így nem áztunk el. Innen gurultunk le Bükkszentlélekre, itt volt jurtákban a szállásunk egy kempingben. Vacsora után még kimentünk a Látó-kövek szikláihoz, innen gyönyörű a kilátás tárult elénk észak felé. Az éjszakánk nagyon-nagyon hideg volt, (a Gyalog Galoppból idézve:) „de már elmúlt” (30 km, 539 m szint)
Reggelre egyik bringa kereke megadta magát, úgyhogy szereléssel indult a nap. Kigurultunk a Bükkből, ezután már lankásabbá vált a táj. Dédestapolcsányban szereltük a második defektet (ha egy üzlet beindul…), majd a Lázbérci víztározó mellett elgurulva az Upponyi-szoroson át megérkeztünk Upponyba. Itt finom hamburger volt az ebédünk, majd a kemény mag felmászott az Upponyi-hegy csúcsán lévő kereszthez. A pazar kilátásért megérte.
Mindezek után eltekertünk Putnokra, ahol végre fagyiztunk egy jót (most már sütött a nap hét ágra), majd egy újabb domb megmászása után megérkeztünk Gömörszőlősre egy nagyszerű szállásra egy nagyon kedves hölgyhöz. Vacsoránk: zöldborsó leves (csupa házi alapanyagból) és szilvás, szilvalekváros és túrós gombóc! A nap betetőzéseként filmet néztünk a csűrmoziban. (47 km, 359 m szint)
A negyedik tekerős (ötödik tábori, amúgy vasár)napunkon Gömörszőlősön degeszre reggeliztük magunkat a májkrémes, kolbászkrémes, kőrözöttes és füstölt sajtos-répakrémes szendvicsekkel, meg a vajas és eper- illetve baracklekváros kalácsokkal. Reggeli után batikoltunk szebbnél szebb pólókat, még az is élvezte, akinek előtte „kit érdekel ez a …” volt a programelem.
Egyik bringás társunktól érzékeny búcsút véve (feltettük a buszra, várta egy másik tábor), megebédeltünk. Rakott tészta az ebéd (még mindig Gömörszőlős), ezután ültünk csak bringára. Volt három jó nagy domb (közben sajnos egy borulás, mentő, kórház, de semmi komoly baj nem lett hála Istennek).
Aggteleken szálltunk meg egy üdülőben. Kicsit retró volt, de táborozni tökéletes. Mi magunk főztük meg a vacsoránkat (vagyis inkább dr. Horváth Zsuzsanna – köszönjük szépen), ami paprikás krumpli volt főzőkolbásszal, felturbózva az előző vendégek által ránk hagyott virslivel és a Gömörszőlősön vett füstölt kolbásszal. Társasjáték zárta a napot. (23 km)
Az utolsó tekerős napunk igazán laza volt.
Aggtelekről néhány kilométert gurulva jutottunk a cseppkőbarlanghoz. A vöröstói bejárattól indulva Jósvafőig tettük meg a középtúrát. Szinte senki nem volt még itt a gyerekek közül, lenyűgöző volt. Jósvafőtől busz vitt vissza a bringákhoz, ahonnan ugyancsak Jósvafőre zúgtunk le (lejtős szerpentinen) ebédelni. Innen már csak egy laza, szinte végig lejtős út a szállásig Szögligetre. (21 km)
Itt egy gyalogtúra zárta volna a napot a Szádvár romjaihoz, de viharfelhők gyűltek, így az elmaradt. Ahogy a vihar is. Vacsora után pihi, játék, társas fél háromig. 😊
Végül pedig 28-án kedden elköszöntünk a borsodi (helyesebben a gömör-tornai) tájtól, és vonattal jöttünk haza.
„Az ember biciklivel ismeri meg a hazáját igazán” (Kálmán Attila, a tatai református gimnázium egykori igazgatója)
Magyarország gyönyörű! Bringára magyar! 🚴🚴🚴








