Az újév első franciaórája, a tizedikes és kilencedikes csoportok számára, jó hangulatú közös ünnepléssel telt. A diákok megismerkedhettek a francia Vízkereszt (Épiphanie) hagyományaival, illetve különböző kvízekkel tették próbára a tudásukat.
Részlet az egyik résztvevő beszámolójából:
„Tanáraink mellett a diákok is részt vettek az előkészületekben. Voltak, akik online feladatokat készítettek a csapatversenyhez, voltak, akik süteménnyel és díszekkel kedveskedtek.
A frankofón vízkereszti ünnepkörben központi szerepet kap a „Galette des rois” (Királyok lepénye), a mandulakrémmel töltött pite, melyben a hagyomány szerint egy porcelánfigurát, vagy egyéb apróságot kell elrejteni. Aki pedig a saját szeletében megtalálja ezt a figurát, ő lesz a „király” vagy a „királynő”. A szokást természetesen mi is betartottuk és a szerencsés kiválasztott megkapta koronáját.
A program közelebb hozott minket a francia kultúrához és mindennapokhoz, emellett pedig egy kellemes közös emlék marad a csoportok számára.”








