A 7. C és D, valamint a 9. A és B osztályok tanulói iskolánk teljes jogú polgáraivá váltak a szecskaavatón szeptember 18-án. A szórakoztató élményekben és kreatív feladatokban bővelkedő délután a szecskáztató osztályok programjaival indult, majd az eskütétel és a fergeteges Janus disco következett. Köszönjük a Diákönkormányzat szervezőmunkáját és a négy osztály élménybeszámolóját!
7.C
A diákok már az eseményt megelőző héten is lelkesen teljesítették a felsőbb évfolyamok által számukra összeállított játékos feladatokat, többek között aláírásokat gyűjtöttek és kreatív jelmezekbe öltöztek. A pénteki program során csapatban és egyénileg is részt vettek különböző ügyességi és szórakoztató feladatokban, táncoltak, Just Dance-eztek, valamint a jelmezversenyen is megmutatták kreativitásukat. A felsőbb évfolyamok csapatépítő játékokkal is készültek számukra, majd az udvaron sor került a 7. C ünnepélyes avatására és a szecskaeskü letételére, amelybe természetesen több humoros fogadalom is bekerült. Az avatást követően zenés-táncos program várta a diákokat, amelyet a tanulók által működtetett DJ és a DÖK büféje is színesített. Aki nem táncolt, az az udvaron beszélgethetett, játszhatott vagy sportolhatott, így mindenki megtalálhatta a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. Különösen jó volt látni, hogy a különböző évfolyamok diákjai önfeledten kapcsolódtak egymáshoz, és hogy a 7. C ilyen rövid idő alatt is összetartó közösséggé formálódott. A program végén spontán táncház is kialakult, amelyhez néhány tanár is csatlakozott. A szecskaavató így tartalmas és vidám közösségi élményt jelentett a résztvevő diákok számára, amelyre bizonyára szeretettel fognak visszaemlékezni az elkövetkezendő hat évben.
7.D
Iskolánkban idén is megrendezésre került a hagyományos szecskaavató, amelyen az új hetedikes diákokat köszöntötték a tizedikesek. A program során a gólyáknak különböző vidám és játékos feladatokat kellett teljesíteniük. A pénteki napon az udvaron a „kicsik” szerenádot adtak a szecskáztató osztály tanulóinak és tanárainak, A vicces feladatok megalapozták a jó hangulatot a délután és az este további részéhez. Az eskütételt követően már nem szecska osztályként, hanem a Janus gimnázium közösségének teljes jogú tagjaiként zárták az estét.
9.A
A 9. A osztály számára vidám, mozgalmas és élményekben gazdag nap volt a szecskaavató, amelyet a 11. A osztály szervezett számukra. A diákokat változatos, játékos feladatok várták, amelyek során gyorsaságukat, ügyességüket és kreativitásukat is próbára tehették, de olyan kihívásokban is részt kellett venniük, ahol tudásukat és rátermettségüket csillogtathatták meg.
A nap folyamán a diákok különböző mesék szereplőinek öltöztek be, ami sok nevetést és vidám pillanatot okozott az órákon.
A szecskaavató egyik fontos pillanata az eskütétel volt: a új diákok ünnepélyesen megfogadták, hogy ezentúl az iskola közösségének teljes jogú tagjaiként vesznek részt az iskolai életben. Ezzel hivatalosan is megtörtént a „szecskák” beavatása.
A program kiváló lehetőséget adott arra is, hogy az osztály tagjai még jobban megismerjék egymást, együttműködjenek és közös élményeket szerezzenek. A sok közös feladat és nevetés tovább erősítette az osztályközösséget, a mozgalmas napot pedig egy disco zárta.
A 9. A számára a szecskaavató egy igazán emlékezetes közös élmény lett.
9.B
Nagyon jó hangulatú szecskaavatón vagyunk túl, amiért szeretnénk köszönetet mondani a 11. B osztálynak, valamint a DÖK-nek!
Szecskáztatóink ötletgazdag, helyenként speciális mat-infós feladatokkal mérték fel, megütjük-e a Janus mércéjét. Ezért a múlt hét elejétől kezdve változatos feladatlapokkal borzolták az idegeinket, hogy egy pillanatra se legyen velünk a törődés hiánya. Áldozatos munkájuknak meglett a gyümölcse: péntek délután egy seregnyi kertésznek, szobafestőnek, kukásnak, péknek, fodrásznak álcázott kilenc bés várta, hogy mi jöhet még! A valóság felülmúlta a képzeletet, mert a közös énekléssel, tánccal tarkított akadálypálya, pohárépítés, gumicukor számlálás, pingponglabda-fújás, vízpongozás jócskán megmozgatta az osztály minden egyes tagját. Szerencsére mindenkinek sikerült bizonyítania a rátermettségét és az esküt követően immár valóban teljes jogú janusistává váltunk!








