A Bemutatkozunk gálaestünkön minden évben együtt ünnepeljük iskolánk tehetségeinek kreativitását. Idén március 26-án tartottuk meg ezt a rendezvényünket. Diákjaink lelkesen készültek arra, hogy a nagyközönségnek is bemutathassák alkotásaikat és produkcióikat, melyeken az iskolai munkájuk mellett dolgoztak. Az előadások között énekes, táncos, zenés és prózai produkciók, valamint képzőművészeti alkotások is helyet kaptak.
Estünket a Csokréta együttes Maros-Küküllő menti népdalokból összeállított csokrával nyitottuk meg. A 2008-ban alakult csoport jelenlegi tagjai: Marosvölgyi Anna (9. D), Marosvölgyi Zsófia (8. D), Fejes Adrián (12. D) és Szlovák-Baris Balázs (11. B). Felkészítő tanáruk Kotáncziné Vajda Ildikó tanárnő.
Csóka Máté, 11. C osztályos tanuló a felvidéki Tardoskeddhez köthető váskatáncot adott elő autentikus viseletben. A tánc koreográfusa és Máté felkészítő tanára Gálber Attila volt.
A 9. A osztályba járó Partos Margaréta Scarlatti D-moll szonátáját és Frédéric Chopin F-moll nocturne című művét mutatta be zongorán. Felkészítő tanára Ancil Anita.
A gálaműsor állandó előadója a Leánykar. Elsőként Csík megyei gyűjtésekből álló népdalcsokrot hallhattunk tőlük. Majd Daróci Bárdos Tamás Fürjecském című kórusművével a 145 éve született Bartók Béla előtt tisztelegtek. Zongorán közreműködött Zsbán Máté tanár úr, vezényelt Kotáncziné Vajda Ildikó tanárnő.
Cecilia Gagner, a Rotary Club programjának köszönhetően érkezett az Egyesült Államokból, a 11. A osztály vendégtanulója.. A Cry Baby musicalből a Screw Loose című dalt adta elő.
Ezt követően a nézők a zenés darabok egyik klasszikusának alaptörténetében, a Chess fekete-fehér világában találták magukat a diákszínjátszóink jóvoltából. A sorsdöntő sakktáblán egy lélek útját kísérhettük végig a születéstől a kamaszkor viharos időszakáig. A darabot Pálfiné Huszár Nóra tanárnő, valamint Nógrády Anna és Lendvai Lotti írták. Rendezte: Pálfiné Huszár Nóra tanárnő. A szereplők valamennyien a 10. A osztály tanulói voltak: Apaceller Luca, Auth Dávid, Böröcz Lili, Darmos Adrienn, Fekete Darina, Horváth Lili, Karácsony Petra, Lendvai Lotti, Nádor Luca Katica, Nógrády Anna, Petik Dóra és Szabó Linett.
A képzőművészet iránt fogékony diákok fantáziájáról és tehetségéről az alkotásaikon keresztül győződhettünk meg egy rövid, filmes összeállítás erejéig. Az alkotókat Albóci Gabriella tanárnő inspirálta, a műveik gondos összeválogatását szintén neki köszönhetjük.
A valóban csodálatos rajzok és festmények után Hutter Blanka, 11. C osztályos tanuló Helikonra szánt Inferno című kisfilmjét láthatta a közönség. Blanka egy klasszikust, Dante Isteni színjátékát vette alapul.
Két kiemelkedő tehetségű diákunkat méltathattuk ezen az estén. Mindketten példát mutatnak tehetségből, szorgalomból és elhivatottságból, ezért elismerésként Aranyecset-díjban részesültek. A díjakat Ritter Attila igazgató úr és Albóci Gabriella tanárnő adták át Hutter Blankának és Papp Anna Enikőnek (11.A), akik méltó módon képviselik iskolánkat az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen és a középiskolások országos kulturális seregszemléjén, vagyis a Helikoni Ünnepségeken.
Felső-Nemes Viola, 10. C osztályos tanuló évek óta játszik csellón, Johann Sebastian Bach 1. G-dúr szvitjének Gigue tételét, valamint Csajkovszkij Nocturne-jét hallhattuk előadásában. Felkészítő tanára Horváthné Komlós Mónika, zongorán közreműködött dr. Körtesi András.
Rotter Zalán, 11. B osztályos diákunk a 10 éve elhunyt író, Esterházy Péter gondolatait tolmácsolta Az ember szabadnak született címmel. Zalán ezzel a produkcióval készül az idei Helikonra. Felkészítő tanára Gilincsek Tímea tanárnő.
A számos kiemelkedő eredménnyel büszkélkedő Molnár Hanna Szofi (12. B) az egyik kedvenc zeneszerzője, Liszt Ferenc Romance című zongoradarabját választotta a gálaestre.
Irsik Liza, 10. C osztályos tanuló egy klasszikus balett-számot, az Amour táncát adta elő Leon Minkus Don Quijote című balettjéből. Koreográfusa és felkészítő tanára Markó Éva.
Iskolánk 2009-ben alakult Napkelte – görögül:Anatolí – táncegyüttesének fő célkitűzése a Baranyában élő görög nemzetiség kultúrájának megőrzése és ápolása. Ezúttal a legutóbbi görög útjuk során tanult táncot láthattunk tőlük, Sirta Makedonias címmel. Koreográfia Eyripidis Goumas. Együttesvezetők: Hajnal-Sajnovics Míra és Sandó Eszter tanárnők.
Balatoni Anna, 11. D osztályos diákunk Escape című saját szerzeményét adta elő zongorán. Anna felkészítő tanára Iván Katalin.
Solymosi Júlia, 11. A osztályos tanuló A hercegnő és a béka című animációs film betétdalát, a Friends on the other side-ot énekelte el nekünk. Felkészítő tanára Tillai Tímea.
Iskolánk ebben a tanévben is megrendezte a már hagyománnyá vált osztályéneklési versenyét. A gálaest zárásaként a verseny abszolút győztese, a 10. D osztály előadásában az ABBA együttes Slipping through my fingers című dala csendült fel. Felkészítő tanáruk Kotáncziné Vajda Ildikó tanárnő.
A gálaműsor forgatókönyvét Kádár Edit tanárnő készítette. A rendezvény segítője Zsbán Máté tanár úr volt. Khaksarian Mandana, 12. A osztályos és Rotter Zalán, 11. B osztályos tanulók konferáltak. Köszönjük a munkájukat.
Köszönettel tartozunk a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum iskolavezetésének a számunkra biztosított előadóteremért.








