Élményekkel telve tért vissza Londonból a BETT nemzetközi oktatástechnológiai kiállításról iskolánk diákcsoportja. A tanulmányi kirándulás tapasztalatairól képes beszámolót készítettek.
2026.január 20. és 24. között különleges lehetőségben volt részünk: Dlusztus Péter tanár úr és Hajdu Dorina tanárnő kíséretében kilencen utazhattunk Londonba, hogy részt vegyünk a BETT (British Educational Training and Technology) elnevezésű nemzetközi oktatástechnológiai kiállításon és konferencián. Az esemény világszerte elismert fórum az oktatás jövőjét formáló digitális és technológiai innovációk bemutatására, így az utazás nemcsak kulturális, hanem szakmai szempontból is rendkívül értékes tapasztalatokat kínált.
A kirándulásunk kora reggel kezdődött, repülővel indultunk Angliába. A londoni Luton repülőtérről közvetlenül a város felé vettük az irányt, és már az első napon igyekeztünk minél több nevezetességet megismerni. Elsőként a lenyűgöző Szent Pál-székesegyházat tekintettük meg, majd a Trafalgar Square nyüzsgő hangulata és a National Gallery világhírű épülete következett. A városi séta során útba ejtettük a Piccadilly Circust, a St James’s Parkot, a Buckingham-palotát, a Westminster katedrálist, valamint az Arsenal labdarúgócsapatának otthont adó Emirates Stadiont is. A tartalmas nap végén elfoglaltuk a szállásunkat, és megosztottuk egymással az első benyomásainkat London különleges atmoszférájáról.
A második nap középpontjában már a BETT állt. A nap jelentős részét az ExCeL London hatalmas kiállítóterében töltöttük, ahol oktatási intézmények, technológiával foglalkozó vállalatok és szakemberek mutatták be a legújabb fejlesztéseiket. Az esti program során a csoport kettévált: az egyik része a Chelsea-Pafos Bajnokok ligája labdarúgó-mérkőzésen szurkolhatott a Stamford Bridge stadionban, míg a többiek a West Enden tekintették meg a Stranger Things című népszerű sorozat alapján készült színházi előadást, amely különleges élményt nyújtott számunkra.
A harmadik nap délelőttjén London egy másik arcát is megismerhettük: sétát tettünk a színes és pezsgő kínai negyedben, a Chinatownban, majd kívülről megcsodáltuk a brit parlament épületét és a Big Bent, a város egyik legismertebb jelképét. Délután ismét a tudomány és a technológia került a középpontba, visszatértünk a BETT kiállítására. Itt játékszimulátorokat próbálhattunk ki, VR-szemüvegeket használhattunk, valamint robotikai fejlesztéseket és interaktív oktatási eszközöket is megismerhettünk.
A negyedik napon délelőtt tovább folytattuk a kiállítás felfedezését, újabb standokat és bemutatókat látogattunk meg. Délután a város ikonikus látványosságai következtek: felültünk a London Eye óriáskerékre, ahonnan lenyűgöző panoráma tárult elénk, majd megtekintettük kívülről a London Bridge-et és a Tower of Londont. Az estét egy hagyományos angol pubban zártuk, ahol megkóstolhattuk a helyi ételeket, és egy kis ízelítőt kaptunk az angol mindennapok hangulatából.
Az utolsó napunk már a hazautazás jegyében telt. Bár fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva indultunk haza, és késő este érkeztünk vissza Pécsre.
A BETT kiállításon a világ számos országából – többek között Magyarországról és az Egyesült Államokból – érkeztek kiállítók, valamint olyan nemzetközi vállalatok is jelen voltak, mint a Samsung vagy a Microsoft. A három nap során a robotikától és a mesterséges intelligenciától kezdve, a digitális tanulási platformokon át, az interaktív oktatási eszközökig számos innovatív megoldással ismerkedtünk meg. A rendezvény kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy betekintést nyerjünk a jövő oktatásának irányaiba, és inspirációt merítsünk a tanulás új formáihoz.
Balázs Ádám, 10.B
„A programok közül a BETT-en kívül számomra a színházi előadás volt a legemlékezetesebb élmény. Különleges volt élőben látni egy világhírű sorozat színpadi feldolgozását, és megtapasztalni a West End hangulatát. Az előadás nemcsak szórakoztató volt, hanem kulturális szempontból is maradandó élményt nyújtott számomra.”
Ollé Gergely, 10.B
,,Számomra a leginspirálóbb a BETT volt, ahol lehetőségem nyílt megismerni a világ minden tájáról érkező cégek innovációit. A kiállítás mellett angol nyelvű előadásokat hallgathattunk az AI megfelelő alkalmazásáról és az azzal kapcsolatos fejlesztésekről. A szakmai programok mellett jutott időnk a város nevezetességeit is megtekinteni. Továbbá különleges élmény volt számomra a Chelsea-Pafos focimeccs. Jó volt megtapasztalni a magával ragadó szurkolói hangulatot, amely ugyancsak emlékezetes marad. Ez az út egy életre szóló élményt jelent számomra, köszönöm szépen a lehetőséget Dlusztus Péter tanár úrnak és Hajdu Dorina tanárnőnek.”








