Ritter Attila igazgató úr szeptember 1-je napsütéses reggelén nyitotta meg a 2025/2026. évi tanévet. Köszöntötte az ünnepélyen résztvevő Tóth László Ákos tankerületi igazgató urat, valamint a 7. C, 7. D, 9. A és 9. B osztályok diákjait. Nagy taps fogadta a júniusban érettségizett 4 osztály kimagasló eredményeit és a Pekingben megrendezett Mesterséges Intelligencia Diákolimpián egyéni ezüstérmet szerzett Lehotai Gergely, 12. B osztályos tanulót. Igazgató úr a Micimackó ihlette gondolatokkal zárta beszédét, s kifejezte reményét, hogy minden diák megtalálja társai és tanárai között azt a Róbert Gidát, aki támogatni fogja őt.
Emich András Dusán, a Diákönkormányzat elnöke szólt az idei tervekről, bemutatta az elnökséget, vidám és emlékezetes programokat ígért erre a tanévre is.
A Leánykar három jókedvű dallal lepte meg a hallgatóságot. Vezényelt Kotáncziné Vajda Ildikó tanárnő, zongorán közreműködött Zsbán Máté tanár úr.
József Attila Nyár című versét Gerst Karolina, 11. C osztályos tanuló adta elő. A Kádár Edit tanárnő által összeállított műsort Nagy Zalán, 11. C osztályos tanuló konferálta.
A technikai segítséget Bogdán Norbert és Gergely Tibor biztosította.
Sikeres tanévet kívánunk!
a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium nevelőtestülete








