Közös szurkolás az 1000. válogatott mérkőzésen
2025. március 20-án iskolánk diákjai és tanárai közösen szurkoltak a magyar labdarúgó-válogatott történelmi, 1000. mérkőzésén. Az esemény egy új kezdeményezés része volt, amelynek célja a sportok népszerűsítése és az iskolai közösség megerősítése. A mérkőzésen a magyar csapat Törökország ellen lépett pályára, és bár a találkozó magyar vereséggel végződött, a diákok végig lelkesen szurkoltak a válogatottnak. A született eredmény dacára elmondható, hogy jó hangulatban telt el ez az este, hiszen a közös drukkolás, az összetartozás érzése és a futball iránti szenvedély mindannyiunkat mozgósított. Bízunk benne, hogy ez a kezdeményezés hagyománnyá válik, és a jövőben is hasonló közös alkalmakon szurkolhatunk a magyar csapatnak.