Szeptemberben a januszisták franciaországi utazásával folytatódott a francia partneriskolánkkal közös programunk, amiről az egyik résztvevő beszámolójából tudhatunk meg többet.
Iskolánk hosszú évek óta eredményes partnerkapcsolatot ápol az aix-en-provence-i Émile Zola Gimnáziummal. A csereprogram keretein belül először a francia diákok érkeztek Magyarországra tavaly áprilisban, majd szeptember 9-én a magyar diákok utaztak vendéglátóikhoz.
A szállást a cserepartnerek családjai biztosították, így betekintést nyerhettünk a francia családok hétköznapjaiba, szokásaiba, és étkezési kultúrájába is. Sőt, a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg mindezt, legyen szó kulturális különbségekről, vagy olykor egészen apró dolgokról, melyeken jót nevettünk, néha pedig fontos tanulságokról, melyeket hazahozhattunk magunkkal. A nyelvi akadályok ellenére szoros barátságok alakultak ki a program viszonylag rövid időtartama alatt.
Nagyjából egy hetet töltöttünk a csodaszép Dél-Franciaországban, ahol számtalan helyet ismerhettünk meg. Jártunk például Roussillon hatalmas fenyőkkel tarkított, régi okkerbányájában. Lóháton jártuk be a camargue-i nemzeti parkot, ahol bikák legeltek körülöttünk és flamingók gázoltak a vízben. A gyönyörű tájak mellett alkalmunk volt megismerni a környező francia városokat is. Eljutottunk a Notre-Dame de la Garde székesegyházba, ahonnan varázslatos kilátás nyílt Marseille-re, majd leereszkedve a városba, megnéztük annak legfőbb látványosságait, óriási kikötőjét, sőt még hajóztunk is. Meglátogattuk Aix-en-Provence, Avignon és Arles igazán pezsgő, élettel teli utcáit, és fontos nevezetességeit. Láttunk fóka- és delfinshow-t az antibes-i Marineland aquaparkban. Megnéztük a fényűző Monacót is. Sőt, még fürödhettünk a tengerben, a híres filmfesztiválnak otthont adó Cannes-ban.
Az utazásból rengeteg élménnyel, tapasztalattal és szép emlékekkel gazdagodva tértünk haza, amiért köszönettel tartozunk kísérőtanárainak: Szűcs Ibolya, Gergály Anikó tanárnőknek és Zsbán Máté tanár úrnak, illetve a francia gimnázium tanárainak: Zélie Tessier tanárnőnek, Marc Quinol és Olivier Quintane tanár uraknak. Köszönjük a program megvalósításához nyújtott valamennyi segítséget.