OLIMPIA – De nem négyévente!
Az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Fizikai Diákolimpia (International Physics Olympiad, röviden IphO) a világ legfontosabb és legnagyobb szabású fizikaversenye, melyen napjainkban több, mint 400 diák vesz részt, nagyjából 80 országot képviselve.
Minden ország egy ötfős csapatot delegálhat az olimpiára, melynek kiválasztása Magyarországon a Kunfalvi Rezső Olimpiai Válogatóversenyen történik. A Kunfalvi Rezső verseny első, online fordulóján bármely magyar gimnazista indulhat. A feladatok az OKTV-nél nehezebbek, Eötvös-verseny stílusúak, tehát hosszas számolást igénylő elméleti problémák megoldásáról van szó.
Az első forduló eredményei alapján kihirdetik a keretet, akik az elkövetkező egy hónapban az ötfős csapatba való bejutásra készülnek. Ez a keret idén 13 főből állt, ide került be Csóka Péter és Schäffer Donát, 12.C osztályos tanulók. Ez már önmagában is nagy siker, lévén, hogy nálunk nincs fizikatagozat magas óraszámokkal.
Ezt követően a felkészülés során három héten át heti háromszor 2 órás előadás során tanulhattak a fiúk a fizika középiskolában kevéssé érintett területeiről, mint például a rezgések leírása differenciálegyenletekkel, az elektromágneses-hullámok, vagy épp a speciális relativitáselmélet. A felkészülés során hetente egy-egy villámversenyen kellett bemutatni az elsajátított tudást, ezek a megmérettetések kifejezetten az IPhO feladatainak felépítését követték.
A tavaszi szünetben rendezték meg a verseny döntőjét, mely egy 5 órás elméleti és egy 5 órás mérési fordulóból állt, ugyanúgy, mint az IphO-n. Az elméleti fordulóban a versenyzőknek három rendkívül nehéz példával kellett megbirkózniuk. Érdekesség: az egyik feladat a 2017-es Ázsiai Olimpia első feladata volt, ami a világhálón is megtalálható. Az elméleti fordulót követő reggelen a mérés során diódák fotoeffektusát, illetve egy Glim-lámpát tartalmazó áramkört kellett alaposan vizsgálni.
A végeredmény a Kunfalvi-verseny első fordulóján, döntőjén, illetve a villámversenyeken szerzett pontszámok összegeként jött létre, mely alapján Csóka Péter a versenyben 3. helyen (legjobb mérési eredménnyel), míg Schäffer Donát a 6. helyen végzett, alig lemaradva (1%) az 5. helyzettől.
Eredményei alapján Csóka Péter tagja az olimpiai csapatnak, így részt vehet az 8. Európai Fizikai Diákolimpián (EuPho), és az 54. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPhO) is.
Emellett Donát szintén készül a csapattal, hiszen első számú tartalékként még ő is részt vehet a versenyen.
Gratulálunk mindkét diáknak és felkészítő tanáraiknak, Lehőcz Mária tanárnőnek és Dr. Pálfalvi László tanár úrnak a kiemelkedő eredményhez!
Csóka Péter |
Schäffer Donát
|