Iskolánk végzős tanulói idén is részt vehettek a már hagyománynak számító rendhagyó irodalomórán, amelynek keretében egy olyan kortárs íróval, költővel találkozhatnak a diákok, akinek egy választott művét olvasták is. Ebben a tanévben Milbacher Róbert, a PTE BTK Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi docense volt a vendégünk a Janus-napon, aki kutatói és tanári tevékenysége mellett a kortárs magyar próza jelentős, több díjjal is kitüntetett szerzője.
Koltai Kyra és Maczelka Gréta 12. D osztályos tanulók a Szűz Mária jegyese című, 2016-ban megjelent novellafüzéréről kérdezték az írót: szó esett a megíráshoz vezető élményekről, a mottóról, a címválasztás problémáiról, a folytatott vagy újraértelmezett hagyományról, a kötetben kulcsszereppel bíró pletykáról, a sajátos nyelvezetről, kritikákról, a kötet visszhangjáról. A műről folytatott beszélgetés azonban alkalmat adott arra is, hogy a szerzőről is többet megtudjunk – Milbacher Róbert beszélt a gyerekkori élményeiről, bepillanthattunk az írás kulisszatitkaiba is, de elárulta azt is, milyen sorozatot néz szívesen, mi szeretett volna lenni kiskorában, vagy hogy mit gondol a mesterséges intelligenciáról.
A jó hangulatú beszélgetés, majd a diákok további kérdései során sok érdekes ismerettel egészülhetett ki a novellák olvasása által kialakult képünk a szövegről, a kortárs irodalomról, az írás módszereiről, és ahogy többen jelezték, a szerző más műveinek megismeréséhez is kaptunk motivációt.
Kádár Edit