Iskolánkban a PécsLIT Fesztivál keretében szeptember 14-én került sor Kai Hensel Klamm háborúja című monodrámájának előadására. Az iskolai élet problémáit érintő darabot László Csaba, a Pécsi Harmadik Színház művésze játszotta. Az ezt követő osztálytermi színházi foglalkozást László Csaba és Ákli Krisztián, a darab rendezője tartotta. A programban a 11. C és a 11. D osztály diákjai vettek részt.
„A Klamm háborúja egy némettanár összeomlását meséli el, akit egy osztály kikiált diáktársuk öngyilkosságának fő felelősévé. A színdarab nagyon kreatívan használja ki az osztályterem adta lehetőségeket, minimális kelléket és mindössze egy karaktert mozgatva. Egy ilyen történetben minden a főszereplőn múlik, aki jelen esetben kiváló alakítást nyújtott, gyakorlatilag egyedül elvitte a hátán az előadás 75 percét. A témából adódóan a darab fontos és érdekes kérdéseket vet fel, amelyek megválaszolását ránk bízza.”
(Kürtösi Péter, 11. C)
„Amennyire megrázónak tartottam a Klamm háborúját, épp olyan mély nyomot hagyott bennem. Ez alatt nem is igazán Sascha öngyilkosságának eseményszálát, hanem Klamm tanár úr vallomását értem. Mi, diákok néha könnyen hibáztatunk egy-egy tanárt, mert úgy érezzük, hogy a munkánkhoz mérten nem valid az értékelés. Sem én, sem Klamm, sem az osztály nem tudja, hogy vajon Sascha mennyit dolgozott a kettesért. Azt hiszem, mivel nekünk csak egy tanárunk van egy adott tantárgyból, egy tanárnak pedig sok diákja volt és lesz is, hajlamosak vagyunk személyesebbnek érezni egy-egy szituációt, így csalódottság és harag egyszerre gyűlhet fel.”
(Hartmann Mariann, 11. C)