Iskolánk, valamint a Pécsi Apáczai Csere János Gimnázium és a francia Zola Gimnázium (Aix-en-Provence) cserekapcsolata már több mint egy évtizede működik. Ennek keretében tanévenként egy magyarországi fogadást, majd egy franciaországi kiutazást szervezünk.
Nagy örömünkre, az idén újra tudtuk indítani a világjárvány miatt három éves kényszerpihenőre ítélt programot. Vendégeink március 30-án érkeztek és öt napot töltöttek városunkban a magyar családoknál. Igyekeztünk megmutatni nekik a városunk és Baranya nevezetességeit, a helyi szokásokat és a magyar konyhát.
A programban szerepelt többek közt a pécsi városnézés, a Nagyharsányi Szoborpark, a Máriagyűdi Kegytemplom, valamint a Siklósi Vár, de kipróbálhatták a siklósi és a szigetvári fürdőt is. Reméljük, hogy a nálunk töltött rövid idő ellenére a 32 francia cserediák és három kísérőtanáruk – Zélie Tessier, Marc Quinol és Olivier Quintane – sok szép emlékkel tértek haza.
A projekt 2023 szeptemberében a magyar diákok franciaországi utazásával folytatódik majd.
Köszönünk minden felajánlott segítséget, amit a program magyarországi megvalósításához kaptunk.
A közreműködő tanárok Pintérné Zsigmond Katalin (ANK), Szűcs Ibolya és Gergály Anikó (Pécsi Janus Pannonius Gimnázium) voltak.