Március 26-án érkeztem Szegedre Maczonkai Nóra és Németh Marcell évfolyamtársaimmal, illetve Csóka Balázs tanár úrral, hogy a következő két napot a Nemzeti Tudósképző Akadémia programján, a Nobel-díjasok és tehetséges diákok XX. találkozóján töltsük. A hétfői napon hallgattuk meg a Nobel-díjas Bruce Alan Beutler előadását a kutatásairól, délután pedig az SZTE Gyakorló Gimnázium Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratóriumában (SzeReTeD) ismerkedhettünk meg közelebbről a muslincagenetika alapjaival és mikroszkóppal közelebbről is megvizsgálhattuk a laboratóriumban tenyésztett mutánsokat is. Kedden meghallgattuk a 2023-as év Talentum Díjas kutatóinak (Csanády László, Székvölgyi Lóránt, Manczinger Máté és a pécsi Kemenesi Gábor) előadásait, majd kvízen vettünk részt.
A találkozó mindannyiunknak maradandó élményt okozott, rengeteg új dolgot tanultunk, és az előadások mellett megismertük egy kicsit Szeged városát is.
Machlik Míra 10.C osztályos tanuló
Bruce Alan Beutler előadása |
![]() Kemenesi Gábor előadása |
Csanády László előadása |
Manczinger Máté |
![]() |
![]() |