Márton-nap alkalmából a német munkaközösség évente két csoportnak foglalkozást szervez. Idén a 7. és a 10. évfolyam vett részt a programban. A diákok és a tanárok egyaránt kivették részüket az előkészületekből, volt, aki otthon süteményt készített, mások a folyosókat díszítették fel. A tizedik osztály feladatsort állított össze a hetedikesek számára, amit csapatokban kellett megoldaniuk. A feladatok között szerepelt totó, Kahoot, keresztrejtvény, illetve egy (az óra elején megtekintett) filmhez kapcsolódó kérdések megválaszolása. A győztes csapat jutalma fejenként egy jeles érdemjegy volt. Köszönjük ezt a lehetőséget, amit a tanáraink biztosítottak számunkra a Márton-nap megtartására.
a 10. évfolyam tanulói








