A tervezetthez képest egy héttel később, múlt szombaton került megrendezésre a II. Janus gyalogtúra. Reggel 9 órakor szép számmal gyülekeztek már a túrára jelentkezők. Az időjárás kegyeibe fogadta a résztvevőket, hiszen a verőfényes napsütés és a kissé hűvös idő lehetőséget adott a természetkedvelő családoknak és diákoknak, valamint a velünk tartó házikedvenceknek, hogy ideális körülmények között teljesítsék a 10 km-es útvonalat. A túrázok 75 fős csapatából természetesen a tanárok sem hiányozhattak, akik a „tanári felügyeletet” látták el és vigyáztak a túrázok testi- és lelki egészségére. Az útvonal az Éger-völgyi-tó – Patacsi-mező – Pálos kolostor – Zsongor-kő – Éger-völgyi-tó körét jelentette, a szintkülönbség kb. 250 méter volt, amit a jó erőben lévő csapat könnyen teljesített. Az iskola minden évfolyamából volt résztvevő, sőt még a fiatalabb korosztálynak sem kottyant meg a táv.
Reméljük, hogy jövőre hasonlóan kellemes időjárási körülmények között ismét egy kevéssé megterhelő, jó hangulatú túrát tudunk lebonyolítani a jelentkezők számára.