Iskolánk a 2022/23-as tanévre is elnyerte az SZTE TTIK Kutatóiskolája címet és ennek keretében lehetőségünk nyílt egy kutatási projektben részt venni a Szegedi Tudományegyetem közreműködésével. A pályázati munka során a különböző fémszennyezések növényekre gyakorolt hatását vizsgáltuk.
A kutatás első felét az iskolában végeztük. Mustármagokat csíráztattunk, majd különböző fémek oldatában hagytuk őket növekedni. Megvizsgáltuk használt akkumulátorok szennyező hatását is a növények növekedésére. Ezután a kísérletek legfárasztóbb része következett: egyesével méregettük a növények gyökereit és szárait, hogy abból következtetéseket vonhassunk le.
Hetek munkája után végre elkövetkezett a projekt legizgalmasabb része, elutaztunk Szegedre, ahol az egyetem laborjában megvizsgáltuk, hogy a szennyező elemek hogyan halmozódtak fel a növényekben. A mérésekhez LIBS műszert használtunk, amelynek segítségével a növényekben megtalálható elemeket feltérképeztük. Izgalmas eredményeket kaptunk, ezekről novemberben Szegeden egy konferencián, majd a Janus Nighton és az évkönyvben is beszámolunk majd.
A szabadidőnkben közelről is megismerkedtünk Szeged belvárosával, valamint esténként társasozással töltöttük el a fennmaradó időt.
A projekt résztvevői: Csóka Péter 11.C, Jankó Richárd 11.B, Kis-Bogdán Ágota 11.C, Machlik Borbála 12.C osztályos tanulók és Dr. Csóka Balázs tanár úr.