Március 30-án Dragomán György író látogatott el iskolánkba, pontosabban a Művészetek és Irodalom Házába a 12. évfolyamnak szerevezett rendhagyó irodalomóra keretein belül. A végzős diákoknak ugyanis érettségi tételük A fehér király, illetve a Máglya című kötete, így a felkészülést segítve lehetőségük volt jobban megismerni az írót, valamint a regényeket. A beszélgetést Polgár Antónia és Ladnai Loránd 12.D osztályos tanulók moderálták.
A beszélgetés elején felmerült a kérdés, vajon az író valóban átélte-e azokat az eseményeket, brutalitásokat, melyek megjelennek a regényekben. A válaszból kiderült, hogy pontosan így az író sosem élte át ezeket az eseményeket, mindkét mű fikció, viszont vannak olyan tárgyak, amelyek tényleg a tulajdonában voltak, mint például A fehér királyban előkerülő halnyelű bicska, vagy a Máglyában megjelenő nagymama alak hasonlított az ő nagymamájára. Ezeket azonban nem tudatosan írja bele a regényekbe. Elmondása szerint képek, álmok alapján szokott írni, soha nem tervezi meg előre, hogy mi fog történni egy adott novellában, regényben. A fehér király megírása során például folyamatosan nagy tüzet látott, ami a regényben a Háború című fejezetben meg is jelenik, hiszen felgyújtják a búzamezőt. A helyszínek is általában képzeletbeli helyszínek, úgy érezzük olvasás közben, mintha valóban létezne a helyszín, ugyanakkor mégsem. A fehér király című műről megtudhattuk még, hogy nehezen lett címe. Veszíteni tudni kell címmel dolgozott rajta, majd a regény elkészültekor feleségével, Szabó T. Anna költőnővel gondolkodtak, mivel az író olyan címet akart neki adni, amely egy mesekönyv élén is megállná a helyét, valamint Dzsátá soha nem veszít, így a munkacím nem tükrözte volna a regényt. Végül az író felesége találta ki a címet. Magáról a fehér király motívumról nem tudott mit mondani Dragomán, ugyanis ő maga sem tudja, minek a szimbóluma. A Máglya és A fehér király egy trilógia első két kötete, mégsem kapcsolódnak egymáshoz a történetek. Bár a helyszín hasonló, a történet, az elbeszélés nem, Dzsátá ugyanis mindig az izgalmas történéseket mondja el, ezért is beszél ilyen hosszú mondatokban, fél, ha abbahagyná, akkor nem mondhatná tovább, míg a Máglyában a hallgatásé a főszerep, a főhős, Emma ritkán beszél. Az író szerint ez a saját axiómáján alapul, mivel zavarta, hogy csak az izgalmas történéseket írja le. A beszélgetés végén lehetőségük volt a diákoknak is kérdezni. Az egyik kérdés például Dzsátával kapcsolatban érkezett, hogy van-e igazi neve (hiszen ez csak a gúnyneve). A név valójában Dragomán gúnyneve volt, ugyanis szeretett gyerekként nyilazni, a Dzsátá névnek egy hosszabb változata pedig éppen nyilat jelent. Ez a rövidítés azonban sem románul, sem magyarul, sem más nyelveken nem jelent semmit. A főhős nem gondolkodik saját magán, mindenki így nevezi, éppen ezért ezzel a névvel azonosul.
Véleményem szerint ez a rendhagyó irodalomóra jó hangulatban telt, megismerhettük az írót, valamint megtudhattuk, hogyan ír ő, milyen módszereket alkalmaz. Továbbá érdekes volt hallani, hogy bizonyos elemekről még ő sem tudja, miért írta bele egy-egy történetbe.
Dávid Zsófia 12.A