2019. március 5.
Az egész iskolát megmozgató Egészségnap eseményeit, élményeit idézik fel a diákok beszámolói. A tanulságos javaslatokat figyelembe vesszük a jövő évi programok tervezésénél! Köszönjük!
8. évfolyam
Osztályunk 7 óra 50 perckor gyülekezett a Basamalom utcai tollascsarnoknál. A gyors átöltözést követően kezdetét vette az óra, ahol játékos bemelegítő feladatok után kedvünkre kamatoztathattuk a tavaly szerezett tollastudásunkat.
A következő állomást csapatunk számára a díszteremben megrendezésre került osztályéneklési verseny jelentette. Utolsóként léptünk színpadra a 8.C, illetve a 7.C és D produkciója után. Számunkra meglehetősen meglepő módon 2. helyezést értünk el, aminek természetesen nagyon örültünk, mindezek ellenére sajnáljuk, hogy a tortát nem sikerült megkaparintanunk.
Az eredményhirdetés után egy lélegzetvételnyi szünet következett, majd Csóka Balázs tanár úr vezetésével belemerültünk – mondjuk ki!- a kedvenc időtöltésünk, az alvás biológiájába. Az előadás során megtanultuk, hogy miért nem érdemes sokáig fennmaradnunk – még ha tanulásról van is szó, a számítógépes játékokról nem is beszélve -, és hogy melyik élőlénynek milyen alvásigénye van a testfelépítésétől és a táplálékláncban elfoglalt helyétől függően. Szó esett még egy bennünket igen felcsigázó témáról, a tudatos álmodásról és a már-már félelmetesnek mondható alvásparalízisről is.
Miután az alvás szakértőjévé váltunk, Molnár Eszter tanárnő egy játékos vetélkedő keretein belül bemutatta nekünk, hogy hogyan érdemes beosztani az időnket, és melyik napszak vagy időintervallum melyik tevékenységre a legalkalmasabb. Ezekből legfőbb következtetésként azt vontuk le, hogy nem érdemes éjszakába nyúlóan tanulnunk, és jobban tesszük, ha reggel nézzük át az anyagot. Ennek fényében és ismeretében reménykedünk abban, hogy soha többé nem leszünk kialvatlanok és rossz jegyek gazdái sem.
Marton Dorina 8.D
9. évfolyam
Nekünk ez volt az első egészségnap, úgyhogy nem igazán tudtuk elképzelni, hogy milyen lesz, de szerintem viszonylag jól oldottuk meg a feladatokat. Érdekes volt látni, hogy az egyes csapatok milyen tapasztalatokat gyűjtöttek a boltokból. Sok helyen eltértek az árak és a körülmények.
Az egészségtál összeállítása mindenkinek stresszes volt, mert nagyon szorított minket az idő és természetesen az egész osztály a legjobbat akarta kihozni magából. A verseny után büszkén ettük meg az általunk elkészített ételt. Nagyon eseménydús nap volt, segítette még jobban összekovácsolni az osztályunkat.
Egy 9. A osztályos tanuló
10. évfolyam
A 10. C osztálynak összességében nagyon tetszett az egészségnap, mert a POTE aulában a természettudományi kar sok oldalát megismerhettük. Nagyon jó volt, hogy számos „kiállító” között lehetett válogatni és nem egy előadást lehetett csak végighallgatni, hanem akit, amelyik téma éppen érdekelt ahhoz az asztalhoz, kiállítóhoz mehetett oda. Az orvostanhallgatók által használt eszközök bemutatása is érdekes volt, különösen tetszett az osztálynak, hogy megismerhette az ultrahang működését. Néhányan azt kifogásolták, hogy bár számukra is érdekes volt az eszközök megismerése, mégis szívesebben töltöttek volna több időt, a kiállított asztaloknál, mert aki nem orvosi pályára készül, annak hamar unalmassá vált az orvostanhallgatókkal és az általuk bemutatott eszközökkel töltött idő. Az osztálynak külön tetszett az is, hogy elsősorban nem tanároktól, hanem fiatal hallgatóktól hallhattak érdekességeket, mert így sokkal oldottabb volt a hangulat.
11. évfolyam
Idén is megrendezésre került iskolánkban a szokásos osztályéneklési versennyel egybekötött Egészségnap. A 11. évfolyam tanulói különböző tematikájú előadásokat hallgathattak meg, illetve énekelhettek az osztályukkal. Az osztályéneklési keretein belül egy népdalcsokrot (3 népdal) és egy szabadon választott dalt énekeltek az osztályok. A versenyt az évfolyamon 11.A osztály nyerte.
A nap folyamán 3 előadáson, illetve egy egészségügyi szűrésen vehettek részt a diákok, ahol többek között egy 3D-s demonstrációs szemüveget is ki lehetett próbálni. A 3 előadás témája a családalapítás, a Z generáció, valamint a daganatos betegségek (hererák, mellrák) szűrése volt. Az előadásokról és magáról a napról megkérdeztünk pár diákot, íme a véleményük: „a Z generációs előadás kifejezetten tetszett, igyekezett a mi korosztályunkhoz igazítani az egészet. A daganatos betegséges előadás érdekes volt, az előadó nem túl tudományosan beszélt.”
Benics Márk, Horváth Dániel Gáspár 11.B
12. évfolyam
A nap során az első programunk az osztályéneklés volt. Bár kellemes program, a díjazása lehetne más, hiszen számos osztály mindent beleadva készül a „versenyre”, mégis olyanok nyernek, akik a legjobb hangulatot kerekítik. Az, hogy soha nincsen négy külön helyezés arról tanúskodik, hogy rugalmas a rendszer, tehát a holtverseny helyett lehetne két díj. A tortát kaphatnák a legfelkészültebb, legjobban éneklő osztály (és belőlük választanák ki az 1 napos kirándulás nyertesét), míg különdíjat kaphatnak az egyes évfolyamokról az az osztály, aki valamivel szórakoztatóvá tudja tenni a produkcióját.
Az újraélesztés az a téma, amivel ha számos alkalommal nem találkoztunk Janusista voltunk alatt, akkor egyszer sem. Ennek ellenére mindenképpen úgy gondolom, hogy ez a téma tényleg megköveteli a rendszeres ismétlést. Bár egy teljes előadást már nem szánnék rá.
Kulcsár tanár úr előadása érdekes volt, és kétség kívül néhány helyen megdöbbentő. Jó volt a témaválasztás, de a nem biológia fakultációsok csak nehezen tudták értelmezni a szaknyelvi megfogalmazásokat.
Gibicz Laura 12. C
Véradás
Ez volt életem első véradása, így számomra minden újdonság volt. Újdonság volt az orvosok és ápolók nem megfáradt, hanem valódi kedvessége, és újdonság volt a segítőkész, nyugodt környezet, amit teremtettek. Maga a folyamat – adatok felvétele, orvosi vizsgálat, a konkrét véradás – ha kicsit lassan is, de olajozottan ment. A véradást vagy, ahogy az oklevélen nevezték, az önzetlenség egyik legszebb formáját könnyen megvalósíthatóvá és szórakoztatóvá tették.
Éliás Ágnes 12. C